2015. augusztus 19., szerda

A hadba hívás: 1. Nicea, megérkezés a Szentföldre

 Mint korábban említettem, a Stronghold Crusader rendelkezik egy "Történelmi hadjáratok" néven futó szekcióval, melyben összesen négy keresztes hadjárat-sorozatot élhetünk át. Az első "A hadba hívás", melyben a keresztesek szemszögéből nézve érkezhetünk meg a Szentföldre, majd haladhatunk a kontinensen különböző nehézségek árán egyre beljebb. A leendő keresztes sereg számára pénzt, élelmet kell összegyűjtenünk, kisebb erősségeket elfoglalnunk és megküzdenünk az időről időre felbukkanó arab portyázók cselvetéseivel.
 A hadba hívás első küldetése Nicea városának elfoglalása.

Cél: 450 arany összegyűjtése

Elsőként meg kell szerezned az irányítást az udvarház felett. Ehhez elengedhetetlen, hogy ártalmatlanná tedd a helyi arab őrséget. Szerencsére nem kell nagy túlerővel számolni, így a görög íjászokkal az oldaladon könnyedén likvidálhatod az ellenséget. A lényeg, hogy olyan pozíciót keress az íjászokkal, ahonnét jól célra találnak, és még az arab parittyások nem veszik észre őket (vagyis lőtávolon kívül kell lenned). Ez a módja, hogy veszteségek nélkül foglalhasd el az udvarházat. Ha nem így teszel egy-két íjászod rajtaveszthet, de az sem nagy probléma. Van annyi egységed, hogy bevedd Niceát.



Miután minden ellenfél ártalmatlan, és birtokodba kerül az udvarház, kezdj el építkezni. Ahhoz hogy aranyat szerezz, valamilyen produktumot kell termelned, amit a piacon arannyá értékesíthetsz. A sikeres kis gazdaság kiépítéséhez élelemre van szükség, amivel a helyieket - akik egyszersmind a kezed alá dolgoznak - el kell látnod. Építs egy magtárat, majd néhány vadászkunyhót, illetve gyümölcsös kertet.



Ha ezzel is megvagy, szükséges pár favágókunyhót is emelni, hogy a termelt fából kőfejtőket ácsolhass. A kőfejtőket a közeli lelőhelyen tudod elhelyezni. Ne feledkezz el az ökörkarámokról sem! Ez utóbbiakat a kőfejtők mellé építsd, ugyanis ezek segítségével tudják a munkások a kifaragott kőtömböket az udvarház raktárába szállítani.



Végül jöjjön az utolsó lépés! Építs piacot és az összegyűlt kőtömböket add el. Mikor vagyonod (amit a képernyő jobb alsó sarkában, a krónikás kezében tartott könyv lapján látsz) eléri a 450 aranyat, a küldetést megoldottad. :) (aranygyűjtést felgyorsíthatod, ha némi adót kivetsz a parasztokra; ezt az udvarházra kattintva szabályozhatod)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése